Az ókori Róma története - Dr. Kriston Pál
Dudás Ágnes jegyzete
Róma hódítási sikereinek a titka, hogy a meghódított népek, akiket betagoltak a római kultúrába, kultúráinak alapelemeit Róma sértetlenül hagyta, a leigázott területek istenei helyet kaptak a római pantheonban. Így az alacsonyabb szintű kultúrák – kivéve a görög – nem törekedtek elszakadásra, mivel identitásuk nem sérült.
A kulturális eredmények összegyűltek egy fókuszban, Rómában – a középkori Európa erre épült – az európaiságnak a mércéje az antikvitáshoz való kötődés.
Róma az Appennin-félszigeten, a Tiberis mellékén fekszik. A félsziget benyúlik a Meditteránium közepébe, összekapcsolva a nyugati és a keleti medencét, a Földközi tenger térségében helyezkedik el. Északról az Alpokon keresztül vezető hágók, Délről a szigetek kapcsolják össze a környező területekkel. A tengeri kereskedelem nagyon jellemző. Központi helyéből kifolyólag a félsziget a hódító törekvéseknek is ki van téve, amiket sikeresen visszatudott verni nagy katonai erejének köszönhetően.
Az Appennin-félsziget két részre osztható, az északi kontinentális részre, ami a Pó-völgye, illetve peninszuláris vagyis félszigeti részre. Az Appennin-félsziget földrajzi elnevezés, ami állandó, de a történelem során kialakult fogalom az Itáliai-félsziget.
Krisztus születése előtt második évezredben pásztor népek élnek ezen a területen, Kr. e. VIII. században pedig megindul a görög gyarmatosítás. Többek között Szicília és Campania területén hoznak létre gyarmatvárosokat. A görög gyarmatosítók mellett indourópai népek élnek ezeken a területeken, akik a karsztos hegyvidékeken főleg legeltetéssel foglalkoztak. A környezeti tényezők miatt főleg kecskét és juhot tartottak. Az Itália név is hozzájuk köthető. Minden tavasszal megtartották a „szent tavasz” vagy „Ver Sacrum” ünnepét. Ezen az ünnepen veszélyelhárító, bajelhárító céllal áldozatokat mutattak be. Az az évben született állatokat kőoltáron feláldozták. A gyermekeknek is úgymond áldozati szerep jutott, hiszen akik ekkor eérték az ifjúkort el kellett hogy hagyják népüket, hogy keressenek új legelőket. Ezzel biztosították a terjeszkedést és a túlnépesedés elkerülését. Ebben a keresésben a Vitulus nevű totemállat( borjú, gyakrabban bika) segítette őket. A totemállat miatt a görögök ezt a területet Vitelia-nak, vagyis Vitulus földjének nevezték. Ebből alakult ki később az Itelia, majd az Italia elnevezés. Kezdetben csak a Déli részt nevezték így, majd a középső részéig, Julius Caesar idejében is csak a Rubicon folyóig terjed.
Vergilius, Eneis című művében is leírta, hogy az ő hazája a legszebb a világon. Valóban nagyon változatosak a földrajzi viszonyok. Északról az Alpok védelmezi, de teljesen nem zárja el Európától. Önálló régiót képez a Pó-folyó medencéje, más néven Padus ami alkalas mezőgazdasági tevékenységre. Az Appennin hegyláncolat különösebben nem bővelkedik ásványkincsekben, de állattartásra tökéletes, valamint vadakban,halakban gazdag. A Félsziget nyugati részén az Appennin nyúlványai között olyan medencék terülnek el, melyek alkalmasak szőlő és olajbogyó termesztésre, valamint jó kikötőhelyek, például Etroria, Toscana, Latium, Campania. A déli karsztos felföldek pedig úgyszintén tökéletesek állattartásra. Ezen nagyszerű viszonyok mellett a fő gazdasági ágak, a mezőgazdaság(termőföldek, legelők), a kézműipar(Elba – vasérc bányák), a kereskedelem(tengeri), természetes körülmények között kibontakozhatnak. Ez a három ág kölcsönösen hatva egymásra a gazdasági élet felvirágzását teszi lehetővé. Ez a természetes munkamegosztás.
A félsziget őstörténete
A paleolitikumban Dél-Afrika területén végbement az úgynevezett homo genesis, vagyis az emberré válás folyamata, melynek hatására kialakult a mai ember, a homo sapiens sapiens, ami fokozatosan benépesítette Eurázsia térségét. Európába (Kr.e.)hatvan-negyven ezer évvel ezelőtt jelent meg, az Appennin-félszigeten ez körülbelül (Kr.e.)harminc ezer évvel ezelőttre tehető. Ezt különböző régészeti leletek – kőeszközök és fosszíliák – bizonyítják. Egy olasz régészeti iskola szerint Itália északi része az emberré válás egyik központja volt. Egy nagy nevű régész, Massimo Pallottino – etruszkológus – is nevét adta ehhez az elmélethez. (policentrikus emberi kialakulás) Azonban ezt tényszerűen nem tudják alátámasztani, de nem is ez a céljuk, hanem, hogy a mai olaszok nemzeti tudatát tovább erősítsék.
A paleolit és a mezolit korszak nagyon általános ezen a területen, azonban a neolit korszak már nagyobb eltérést mutat. A csiszolt kőkorszak Kr.e. 9-8. évezredben kezdődik a Közel-Keleten. Ami letelepült életformával és a termelő gazdálkodás megjelenésével járt együtt. Ebből az időszakból óriási lelet mennyiség áll rendelkezésünkre, ezért is is hívják a kutatók ezt a korszakot a leletbőség időszakának. Az elsődleges neolitizációs centrum Arábia területe, majd innen terjedt át Kis-Ázsiába. Európában a Kr.e. hetedik évezredben kezdődött, az Appennin-félszigetet körülbelül Kr.e. ötezer évvel érte el. Új innovációk jelennek meg, az agyagedényeket már egyformán díszítették. a cardium aedulae, vagyis az ehető szívkagyló benyomkodásával. Ebből a technikából származik ennek a kultúrkörnek a neve, ami a cardium kultúrkör.
A régészeti kultúrának nevezzük, egy adott körülhatárolható területen, azonos tárgyi vagy szellemi hagyatékokkal rendelkező, de név szerint nem ismert csoportot.
Ez a neolitikumi időszak, körülbelül Kr.e. 2500-ig tart. Ez után az időszak után, a leletanyagok különbségeket mutatnak. Négy régészeti kultúra különböztethető meg: a Lagozza, a Remedello, a Rinaldone, és a Gando. ezen a területen, a réz-kor alig különböztethető meg a bronzkortól. Elinte réz fegyverek és használati ezközök, azonban a réz gyengesége miatt, hamar megjelenik a jóval erősebb bronz, ami nem más mint a réz és az ón ötvözete. Ez körülbelül Kr.e. 1700/1600 és 1200 közötti időszakra tehető.
A bronzkor nagyon jelentős Itália történetében. Főleg Itália északi-középső részén terjed el. Itt alakul ki a legfejlettebb bronzkori kultúra, a Terra mare vagyis a fekete föld kultúrája. Tömegesen tártak fel bronz eszközöket és fegyvereket valamint védvonalakat, amelyek együttesen arra utalnak, hogy ez egy harcias nép lehetett. Máshol ilyen szinten nem figyelhető meg a bronzfeldolgozás. Sokrétű, differenciált mezőgazdaság jellemzi: olajbogyó, szőlő, körte, pisztácia, mint a mai Olaszországban.
A másik jelentős bronzkori kultúra az Appennin-i régészeti kultúra, a lelőhelyek az Appennin-i hegységben találhatóak. Ők a bronzot alig haszálták, főleg csak a Terra mare kultúrával folytatott kereskedelemből szerzik be, a fegyverek száma is minimális, ebből kifolyólag békés nép lehetett. Kr.e. 1300 körül ennek a két bronzkori kultúrának az összeolvadása figyelhető meg és az így létrejött homogén kultúrális alap kezdi el használni a vasat.
A Kr.e 1300-as években kezdenek megjelenni a vas fegyverek és használati tárgyak, ekkor azonban még nem teljesen általánosítottak. Ez az átmeneti időszak - a portovillanova időszak – a Kr.e 900-as évekig tartott. Erre az időre egy új kulturkör jelenik meg, ez az urnamezős kultúrkör, ami a hamvasztásos, urnás temetkezésről kapta a nevét(Kárpát-medencében is jellemző).
A vaskor egyik jellegzetes kultúrája a Villanova. Bolognia melletti lelőhelyről kapta a nevét. A bronzkori Terramare kultúra helyén, arra ráépülve helyezkedik el. A hamvasztás és a vas tárgyak készítése általánossá válik. A hamvakat kettős kúp alakú, bikonikus urnákba helyezték el. A régészek ezt a területet a vaskori Itália Burmingham-ének szokták nevezni, gazdag vasművessége miatt.
Indoeurópaizáció
Az első név szerint ismert népek, nyelvek a félszigeten az indoeurópaiak. Az indoeurópaiak őshazája a Kaszpi-tengertől északra a Kelet-Európai sztyeppén található. Innen vándoroltak Nyugatra illetve Keletre. Keletre az úgynevezett szatten ág, Nyugatra pedig a kenton ág. Ide tartoznak a germánok, a kelták és az italikuszok.
Két elképzelés született az italikuszok itáliába történő letelepüléséről. Az egyik általánosabb, hogy észak felől, az Alpokon keresztül vándoroltak be az Appennin-félszigetre. A másik Gamkrelidze és Ivanov elmélete, miszerint????
Egy betelepülő nép, ami leigázza, kiírtja vagy magába olvassza az őslakosokat, mindig utal valamilyen formában rájuk. Ők a praeindoeurópaiak vagy mediterrán szubsztrátum, vagyis az alapnépesség. Ide tartoztak a ligunok, szikuluszok, etruszkok. A rájuk települő, hódító népesség a szupersztrátum, ezek voltak az indoeurópai népek, mint az italikuszok és a nem italikuszok.
A nem-italikuszok csoportjába tartoznak a kelták(akik a félsziget északi részén éltek), a görögök és az illírek. Az italikuszok két részre oszthatóak, a latin-faliscuszi, ide tartoznak a latinok és a faliscuszok, illetve az oszkusz-umberek, az oszkuszokhoz tartoznak aazsamniszok, a marszuszok, a volszkuszok és az aekuszok. Az umberekhez pedig aumberek, a szabinok és a szapellek
Róma kialakulásának helye
Már bronzkorban is jelen volt egy település a Tiberis melletti dombokon, ami a folyó egyik sekély gázlójának felügyeletét végezhette. Itt hajtották át állataikat a nomadizáló, pásztorkodó népek. Ezt régészeti leletek támasztják alá az Esqulinius dombon.
Róma kialakulásával kapcsolatban gazdag mondai anyaggal rendelkezünk. Két variáció van Róma alapításával kapcsolatban. Az egyik az úgynevezett hellén változat. Amikor a görögök gyarmatvárosokat hoztak létre Szicíliában és Dél-Itáliában, hellenizálják az őslakosokat és beépítik a helyiek mitológiájába a saját korai történeteiket. És ez alapján a Kr.e. V. században Hellanikosz(Leszboszból) leírja, hogy Rómát a trójai háború hősei, Éneász vagy Odüsszeusz alapították.
Eneász, az ősatya, sokadízigleni leszármazottai Romulus és Remus. Bátyja, Hektor, Trója hercege elküldi, hogy keressen új hazát. Az eposz Didó királynő udvarában, Kárthágóbankezdődik(in medias res) ahol elmeséli történetét. Éneász egy fa alatt harminc malacát szoptató anyakocát talál, amiket feláldoz az isteneknek. Latinusz király udvarába kerül, akinek lányát Laviniát elveszi. Két változat van, barátságos vagy harcias fogadtatásban részesítik. Itt alapít várost, amit Laviniumnak nevez el. Mellette található Alba Longa, ami kultikus központ az őslatinoknak.Egy másik történet szerint Numitor király, Éneász leszármazottja, Alba Longa ura, akit álnok öccse, Amoliusz letaszított trónjáról, Numitor lányát, pedig, Rea Silvyát a Vesta szüzek közé kényszerítette. Azonban Mars isten megtermékenyíti. Rea Silvya ikreket, Romulust és Remust hozza a világra. Amoliusz a Tiberisre teszi a gyermekeket egy kosárba, de a víz kisodorja a partra, ahol egy fűzfa alatt egy nőstény farkas és egy harkály vagy keselyű megtalálja és táplálja addig amíg egy Faustulus nevű pásztor rájuk nem bukkan. Nagy korukban Faustulus elmeséli nekik származásukat és megbüntetik álnok nagybátyjukat. Ott ahol a víz kisodorta a kosarat a partra, várost alapítanak. Augóriummal, madarakkal való jóslással akarták eldönteni, hogy ki legyen az uralkodó. Később Rémus átugrotta Romulus falát, ezért Romulus megölte testvérét. Így ő lett az első királya Rómának.
A római történetírás
A római történetírás későn születik, Kr.e. III.században.
A római történetírás a sok-ágú mondai hagyományanyagra és a görög mitológiai elemekre épül. A történet írok követik az eseményeket időrendben lejegyző évkönyveket, az annaleszeket. Ezt hívják annalisztikus hagyománynak.
A római történetírás későn születik, a Kr.e. III.században. A legkorábbi történetírók, mint Fabius Pictor és Sinccius Alidemtus(???) az alapítástól a második pun háború utáni időszakig dlgozták fel róma történetét.
Kr.e. I. században Titus Livius és halikarnasszoszi Dionnüsziosz időrendben sorolják fel a fontosabb eseméyeket Róma történetében. Ezek az irodalmi történetek és az annalisztikus hagyományok keveredését tükrözik. Például Livius maga sem hisz a történetek valóságában.
Az Urbs/város kialakulásának rekonstruálásában segítenek a mondai hagyomány, a régészeti leletanyagok, vallástörténeti adalékok és nyelvtörténeti tények.
Róma kialakulása
A Gjerstad-synoikismos elmélet szerint a Tiberis torkolatánál, dombokra települő latin és szabin népek szövetséget kötöttek és kisebb-nagyobb kunyhó településeket létrehozva benépesítették a területet. Ide tartozott a Palatinus, a Capitolius, a Quirinalis, a Viminalis, az Esquilinus, a Cvelius és az Aventinus domb. Az első állandó település a Kr.e. X- IX. században jött létre a Palatinus dombon, az ekkor letelepülő latinokat már pun, föníciai és görög hatások is érhették. Ezt régészeti leletek is alátámasztják. Az itt talált cölöpös szerkezetű, általában kör alakú kunyhókból álló település nyomai.
Ez önmagában nem elég bizonyíték. Ehhez hozzá kell venni a vallási szokások vizsgálatát. A lupercalia nevű ünnep, -ami a lupus arcere vagyis a gyilkos farkas kiengesztelésére szolgáló áldozatbemutató ünnepség volt, és amit kizárólag a lakott terület szélén tartottak- a Palatinus dombhoz köthető. A következtetés, hogy kellett lennie egy olyan időszaknak amikor csak a Palatinuson éltek.
A Palatinus két kiszögellésén(Palatual és Germanus) volt település, közötte egy temető. Ami arra utal, hogy nem mindig volt a két település szövetségben. Majd szövetségre lépnek- ez az első fázis. Később a Palatinus, az Esquilinius és a Cvelius dombok hét faluja kötött szövetséget – ez a második fázis. Ezt őrzi a septimontium(jelentése: hét hegynek a valamije) nevű ünnepség. Ez valószínűleg a sepere montes(megerősítétt hegyek) félrehallása lehetett. A harmadik fázisban a Viminalis domb csatlakozott a szövetséghez. majd a Quirinalis, vélhetőleg szabin települései is csatalakoztak a latin szövetséghez. A latin törzsek bben az időszakban exogán törzsek vagyis az adott közösségen belül ilos a pár választás/házasságkötés. Innen ered a szabin nők elrablása mondai hagyomány. Viszont a régészeti leletek nem tükröznek etnikai különbségeket a többi törzsi domb etnikumához képest, így nincs bizonyítva a szabinok jelenléte. Viszont nyelv és vallástöténeti bizonyítékai is vannak a szabinok jelenlétének. A Ceres, Wueres helyrajzi, városnév gyöke hasonlít a domb nevéhez valamint Quirinus eredetileg a szabinok istene lehetett.
A Capitolius közigazgatásilag, szervezetileg nem lett része az Urbsznak, mert kultikus vallási központ(szent hegy). Az Aventinus pedig csak később a várossá alakulás után lesz része.
A politikai hatalom intézményesült formája az állam csak akkor teremtődhetett meg amikor a várost alkotó két etnikum szövetséget kötött és a konfligtsokat megszüntette. Ezt a szövetséget bizonyította a Lupercus papok két csportjának megléte, akik celebrálták az áldozatbemutatást. Kezdetben 12 darab Lupercii, később még 12-ből álltak. Luprcii Quintialis és a Lupercii Fabianes.
Tények támasztják alá, hogy a szabinok és a latinok összeköltöztek. Az állam létrejöttével együtt járt a hatalom képviseletének a létrejötte, ami a királyság intézményének a megszületését eredményezte.
Egyes kutatók szerint a királyság csak az etruszkok hódításatól, Kr.e. VII. századtól létezett, azonban ha az etruszkokkal érkezett volna a királyság intézménye akkor a királyt is Lucumonak nevezték volna, nem pedig rex-nek.
Varro a királyi hatalom születését Kr.e. 753-ra teszi. Régészeti ásatások során, a Palatinus és Capitolius domb között római archaikus épületek, a Vesta és a Regia – a rex első háza – épületének alapköveit. A lelőhelyről előkerült mellékleteket C14-es izotópvizsgálatnak vetették alá, mely bebiznyította, hogy a Varro által leírt dátum helyes lehet. Valamikor a VIII. században.
Előbb született a település, városi kinézetét csak az etruszkok uralomra kerülése után szerezte meg (???)
Királyok kora
Kr.e. 616 előtt vol a praeetruszk korszak amikor is a hagyomány négy uralkodót említ meg. Ők valószínűleg nem valós, történelmi személyek. A hagyomány funkciót köt ezekhez a királyokhoz. Az első, tehát Romulus: hozzá kötik Róma megalapítását, névadója, megvédte szomszédjaitól valamint hozzá köthető a társadalmi szerveződés kialakulása. Ő választotta szét a plebejusokat és a patríciusokat. A második, Numa Pompelius a mondák szerint szabin és hozzá köthető a vallás kialakítása. A harmadik, Tullus Hostilius hdvezérkirály, hódított, kiépítette a hadsereget és a szomszédos terültek ellen hadjáratokat vezetett. A negyedik, Ancus Martius a hagyomány szerint megtanította a római népet a kézművességre és kiépítette a város kereskedelmi kapcsolatait.
Kr. e. 616-tól Tarquinius Priscus-sal megkezdődik az etruszk korszak, ő az első aki megszerezte Róma trónját. A második Servius Tullius(???) Tarquinius Superbus az utlsó etruszk római király, őt negatívan festették le, hogy a köztársaság államformájának létrejöttének szükségességét hangsúlyozzák. Jellemzően sokat hadaskodott, ami miatt a patríciusok nem voltak elégedettek.
Kr.e. 616 és 510 között valózínűleg több király is uralkodott, vélhetőleg csak az utolsó három neve őrződött meg vagy az etruszk uralom nem tartott ennyi ideig.
Kr.e. 510-ben a patríciusok lázadásával ért végt az etruszkok uralma, Tarquinius Suprbus-t, az utolsó etruszk királyt elűzték. Erre az évszámra abból követkztetnek, hogy Kr.e. 509-ben szentelték fel a Capitolius dmbon, etruszk rítus szerit Jupiter, Juno és Minrva szentélyét, ami Rómában az önállóság szimbóluma, a suveneritás jelképe. Tehát legalább egy évvel korábban fel kellett szabadulnia az ellenséges uralom alól.
Állam és társadalom a királyok korában
Az állam élén választott király, a rex áll. A királyt női ági, matriarchális leszármazás alapján választották.. Kezében összpontosult a vallási főhatalom, a katonai főhatalom, a bírói főhatalom és ő mutathatott be áldozatot az isteneknek.
Mellette állt a senatus, amit kezdetben 100 férfi alkotott, akiket a legtekintélyesebb nemzettségek vezetőiből választottak ki. Ez a szám később 300 főre nőtt. Királyi tanácsadó szerepet töltöttek be. Kezükben van a diplomácia, a pénzügyek és a kapcsolatok irányítása.
A népgyűlést –cometia curiata – curiák alapján hívták össze, szavaztak a törvényekről, de a patrícius előjogok érvényesültek.
A korai államban három szerv kezében összpontosult a hatalom.
A társadalmat két féleképpen lehet csoportosítani, az egyik a vertikális, a másik a horizontális felosztás.
Vertikális felosztás
A legmagasabb társadalmi csoport, a patríciusok, akik a jogok és kiváltságok teljességével rendelkeznek. Ők tölthették be a tisztségeket, mint a papi tisztségek(interrex tisztség – két király közötti ideiglenes vezető tisztség). Később minden tisztséget csak ők tölthetnek be. Alattuk állnak a cliensek(jelentése: odahajolni/elismerni a hatalmát valakinek), akik személyükben függnek a patríciusoktól, nekik szolgálatokat teljesítenek, például: szavazatukkal segítik őket, így a patríciusok és a cliensek kölcsönösen függnek egymástól. Ezt a kölcsönösséget hívják fides-nek
A legalsó réteg, a plebejusoké volt. Akik nem voltak függésben, azonban szinte a legalapvetőbb jogokkal sem rendelkeznek (van tulajdonhoz való joguk) Közrendűek, a populus romanus tagjai.
A tagozódás kialakulásáról több elmélet is ismert. az egyik elmélet elvi egyenlőséget, egalitárius ősi római társadalmat feltételez. Később alakul ki a társadalom differenciálódása. Megjelenik egy előkelő, arisztokrata, szűk körű réteg. A kiemelkedés oka a senatushoz való tartozás és hadseregben betöltött vezető szerep. Létrejött egy privilagizált szerep. Ők az ager publicusból kezdettől a legnagyobb terülteket szerzik meg.
Horizontális tagozódás
A társodalam alapja a család, a familia. Tagjai: a szülők, a gyerekeik, azok gyerekei, a rabszolgák és a befogadott családtagok. A családfő, a pater familias korlátlanul írányítja acsalád életét, még a saját gyermekét is eladhatta. Fontos volt a szomszédság.
Több család egy közös –vélt vagy valós - őstől származtatta magát. Ezek nemzettségekbe szerveződtek. Közös nemzettségnevük volt, közös kultuszaik, közös nemzettségi temetőik, azonban pater gentis, nemzettségfő nincs, hanem a legbefolyásosabb családfők irányítottak. A rokonságban lévő nemzettségek curiakat alkottak. Vagy egy másik elmélet szerint a co-viria, vagyis a harcosok közösségéből alakultak ki a curiák. a curiák tribuszoka, törzsekbe szerveződtek. 300 nemzettség 30 curiára oszlott, melyek tizesével egy-egy törzsbe szerveződtek. A három törzs neve: Ramnesz, Titiesz és Luceresz. Az első kettő a szabinokra és a latiokra utal, míg az utolsó etruszk jelenlétet feltételez. Ezek valószínűleg fiktív törzsnevek voltak.
A királyságból a köztársaságba való átmenet
Az utolsó etrusz király, Tarquinius Suerbus volt, akit a hagyomány úgy őrzött meg, mint erkölcstelen uralkodót. A férfiakat folyamatos háborúkba vitte, lenézte és megalázta a római népet és asszonyokat.(Sextus Tarquinius – Lucrecia) Kr.e. 510-ben a patríciusok fellázadnak a király elen és elűzik Clusiumba. Kr.e. 510 után is régészeti leletekkel alá lehet támasztani az etruszk kapcsolatot. Kr.e. 490-es évek közepéig még több templomot szentelnek fel etruszk isteneknek. Tehát valószínűleg az etruszk hatalom megszűnése, nem egy hirtelen esemény hanem egy folyamatos gyengülés miatt következhetett be, aminek valószínűleg a görögökkel folytatott küzdelem az oka. Kr.e 530 körül még győzelmeket aratnak, Kárthágó támogatásával, a görögök felett, de Kr.e. 510 körül már vereséget szenvednek. A döntő vereségre Kr.e. 474-ben kerül sor, amikor a cumae-i görögök és syrakruzai görögök szövetsége legyőzi őket. Ez a vereség valószínűleg nagy mértékben fokozta az etruszk befolyás folyamatos gyengülését, akik sorban elvesztették Campaniát, Latiumot, majd Rómát is.
Ebből az következik, hogy Kr.e. 510 után még valószínűleg voltak etruszk királyok Rómában, de ők folyamatosan átadták jogaikat az arisztokráciának.